Lengyelhon

Kelet-Európa

Kelet-Európa

Putyin egy éven belül másodszor utazik Budapestre. Miért?

2017. augusztus 30. - Pjotr Pavlovics

Putyin egy éven belül másodszor utazik Budapestre. Miért?

  • Olga Szerebjanaja

A Nemzetközi dzsúdó szövetség tiszteletbeli elnöke megkapja a debreceni egyetemtől a díszpolgári címet.

Oroszország elnöke Vlagyimir Putyin ma érkezik Budapestre, ezúttal mint dzsúdós. A magyar miniszterelnökkel, Orbán Viktorral részt vesz a sportág 31. világbajnokságának megnyitó ünnepségén.

A Nemzetközi Dzsúdó Szövetség(IJF) föhadiszállása Budapesten van. Az elmúlt pénteken lezajlott a szervezet kongresszusa, melynek fő eredménye az IJF vezetőjének, a Budapesten lakó, román nemzetiségű osztrák állampolgárnak,  Marius Vizernek újabb négy évre való megválasztása volt.  


2007. óta áll a Szövetség élén.  Az IJF fejlesztésének irányítói posztjára 2021.ig Arkagyij Rotenberget--a Nemzetközi dzsúdó alap elnökét és az orosz Dzsúdó Szövetség első elnökhelyettesét választották újra.

Oroszország az augusztus 28.-án kezdődő bajnokságon három aranyéremre számít, mondta a válogatott általános menedzsere, az olasz dzsúdós, Ezio Gamba. 

 

Слева направо: Виктор Орбан, Владимир Путин, Мариус Визер
Balról jobbra: Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin, Marius Vizer

Vlagyimir Putyin is kap egy kitüntetést, de nem a dzsúdóért.

A Debreceni Egyetem csütörtökön bejelentette, hogy az orosz elnököt a Civis Honoris Causa-díszpolgár címmel tünteti ki.  A címet a magyar és orosz hatóságok által a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban  az egyetemre ruházott vezető szerepért érzett hála jeleként adományozták. A Debreceni Egyetem fogja felkészíteni az atomerőmű üzemeltetéséhez szükséges szakembereket.

Az eredeti tervek szerint Putyin Debrecenbe utazott volna a kitüntetés átvételére (a város Magyarország keleti részé helyezkedik el) és a magyar Terror Ellenes Központ hozzáfogott az orosz elnök lakosztályának kiépítéséhez. De végül is Putyin úgy döntött, hegy nem hagyja el Budapestet, ezért a kitüntetést a Parlament épületében rendezett ünnepségen adják át

Putyin ezt megelőző februári látogatásakor Budapesten a felek megtárgyalták a még 2014.-ben aláírt kormányközi egyezményt a paksi erőmű bővítéséről "Mint mondtam, 12 milliárdba kerül ez a projekt, melynek 80%-át az orosz hitel biztosítja. Tájékoztattam a miniszterelnök urat egyéb lehetséges változatokról. Hajlandók vagyunk a teljes 100%-ot finanszírozni, de akkor az egyezség feltételeit némileg meg kell változtatni. E téren is minden megvalósítható." -mondta Putyin akkor a sajtótájékoztatón.

Márciusban az európai hatóságok hosszas vizsgálatok után megadták az engedélyt az atomerőmű új energiablokkjainak építésére. 

A magyar hatóságok hangsúlyozzák, hogy Oroszország nagyon kedvező feltételek mellett nyújt hitelt. Hogy ez az orosz félnek mért előnyös, egyelőre nem világos. Valószínűleg erről lesz majd szó a Putyin és Orbán "munkamegbeszélésén", melyre a Dzsúdó Világbajnokság ünnepélyes megnyitója után kerül sor. "Teljességgel elképzelhető, hogy a két ország vezetői megvitatják az átmenet taktikáját ahhoz, amit Orbán előszeretettel "új világrendnek nevez""-közli az Euronews.

Oroszország Magyarország iránti érdeklődésének egyik legelterjedtebb magyarázata, hogy Putyin Orbánt emelőként használja, hogy az Európai unióra az EU-n belül  nyomást gyakoroljon. A magyar vezető nem egyszer kritizálta az Krim megszállása és a Kelet-Ukrajnai háború miatt Oroszország ellen hozott szankciókat. Mindezzel együtt Orbán egyszer sem próbálta megvétózni a szankciók meghosszabbításáról szoló EU-határozatokat. 

A két állam vezetőinek legutóbbi budapesti találkozása a taktikai helyzet lényegesen megváltozott. Akkor Oroszország még reményeket táplálhatott, hogy Trump elnök hivatalba lépésével enyhülés következik be az USA kapcsolatokban, és lehet, hogy Európa néhány országában jobboldali győzelemre számított.    Most mindkét oldal elismeri, hogx az orosz amerikai kapcsolatok rendkívül alacsony szinten állnak (ez utóbbit megerősíti, hogy az amerikai konzulátusok Oroszországban felfüggesztették a vízumok kiadását), és az új kormány a kelet ukrajnai konfliktusban meglehetősen kemény álláspontot képvisel. A Siemens Krimbe szállított turbinái körüli botrány az európai szankciók megkeményedéséhez vezettek.

Megváltozott Magyarország helyzete is az Európai Unióban. Orbán kormányát kemény kritika érte az EU részéről, mert olyan felsőoktatási törvényt fogadtak el, mely a Budapesti Közép Európai Egyetem további működését fenyegeti. Az európai szervek kritikáját vívta ki a nonprofit szervezetekről, hozott törvény is, mely a külföldi finanszírozású szervezetek számára pótlólagos adatszolgáltatást ír elő. A törvény kritikusai szerint ez a "külföldi ügynökök"-ről szóló orosz dokumentum másolása. 

Külön téma Magyarországgal kapcsolatban az európai politikusok aggódása amiatt, hogy az országon belül kiterjedt médiakampányt folytatnak az EU, és külön Soros György ellen. Ezt Európában sokan úgy értelmezik, hogy a kormány belpolitikai céljainak eléréséért külső ellenséget kreál. Csütörtökön interjút közöltek Gajus Schelmával a posztjáról távozó holland nagykövettel, aki a nemrég elkövetett barcelonai terrorcselekmény kapcsán megjegyezte, hogy "a szélsőséges iszlám ugyanolyan elvek mentén kreál ellenségeket, mint a magyar kormány.  . Válaszul Magyarország visszahívta hollandiai nagykövetét arra az időre, míg Scheltema kritikus megjegyzéseiért hivatalosan és nyilvánosan bocsánatot nem kérnek.

https://www.currenttime.tv/a/28700309.html

Tanulj oroszul Pjotr Pavlovicstól: oroszulpjotrpavlovic.5mp.eu

Putyin Sztálinról

 

Putyin nyilatkozott a Sztálinhoz való viszonyáról

Vlagyimir Putyin interjúja Oliver Stone-nak

Washington június 16. RIA Novosztyi Vlagyimir Putyin Oliver Stone amerikai rendezőnek adott interjújában kijelentette, hogy az egykori szovjet vezető, Sztálin tevékenységéhez való viszonya összetett.

Президент РФ Владимир Путин. Архивное фото

 

Az elnök szavai szerint ellenzi Sztálin túlságos démonizálását, de azt is, hogy elfeledkezzünk a sztálinizmus szörnyűségeiről. Magát a vezért összetett egyéniségnek nevezte.

Stone megkérdezte Putyintól, hogy viszonyul ahhoz, hogy Sztálin győzelemre vezette Oroszországot a fasizmus felett.

"Ön egy nagyon ravasz ember",-- vágott vissza az orosz vezető.

Putyin megjegyezte, hogy Sztálin a "korának gyermeke" volt, akiről különböző vélemények lehetnek --a démonizálástől a nácizmus ellen folytatott harcban szerzett érdemeinek elismeréséig.  

 

"Ami a démonizálását illeti. Az angol történelemben volt egy ilyen vezető, mint Cromwell. Véreskezű ember volt.  A forradalmi átalakulások hullámán érkezett és diktátor, tirannus lett belőle.   Az emlékművei a mai napig sokfelé állnak Nagy-Britanniában.   Napóleont meg egyenesen istenítik. Mit tett? A forradalom hullámán jutott hatalomra, de nemcsak visszaállította a monarchiát, de császárrá koronáztatta magát és Franciaországot nemzeti katasztrófába, teljes vereségbe vezette.Ilyen személyiségekből és ilyen helyzetekből a világtörténelemben több mint elegendő van." --emlékeztetett Putyin.

 

Az elnök szerint Sztálin túlságos démonizálása a Szovjetunió és Oroszország elleni támadások egyik módja.

"Rá lehet mutatni, hogy a mai Oroszország magán viseli a sztálinizmus bizonyos anyajegyeit. Valamennyien viselünk valamilyen anyajegyeket. Na és?"--jelentette ki Putyin, hozzátéve, hogy Oroszország alapvetően megváltozott.

"Természetesen valószínű, hogy a tudatban valami megmarad. De ez nem jelenti azt, hogy el kell felejtenünk  a sztálinizmus összes szörnyűségét, mint a koncentrációs táborok, többmillió honfitársunk megsemmisítése"--jegyezte meg az elnök.

Az orosz vezető szerint még az olyan "dühödt szovjetellenes" mint Winston Churchill brit miniszterelnök, "hajlékony" volt Sztálinhoz való viszonyában..

"Mikor megkezdődött a második világháború, a Szovjetúnióval való együttműködés forró híve volt és Sztálint nagy hadvezérnek és forradalmárnak nevezte. A második világháború után, mint ismeretes, a hidegháború kezdeményezője volt. És amikor a Szovjetúnió tesztelte az első atombombáját, nem más, mint Winston Churchill jelentette ki a két tendszer egymás mellett élésének szükségességét."-mondta Putyin.

 

Az interjú során Stone megkérdezte azt is, hogy Putyin szülei lelkesedtek-e Sztálinért.

"Természetesen. A volt Szovjetunió polgárainak túlnyomó többsége lelkesedett Sztálinért", válaszolta az elnök.

 

https://ria.ru/politics/20170616/1496623625.html?utm_medium=referral&utm_source=lentainform.com&utm_campaign=ria.ru&utm_term=1270375s42&utm_content=5461108

 

 

süti beállítások módosítása