Itt az ideje Belorussziában bevezetni a hadiállapotot, hogy véget vessenek a társadalmi hisztériának. A továbbiakban Alekszandr Lukasenko elnöknek nyomozást kell elrendelnie és le kell lepleznie a közvetlen közelében levő árulót, vélekedik Vlagyimir Ruzsanszkij (Владимир Ружанский) történész.

Alekszandr Lukasenko Foto:Natalia Fedoszenko/TASZSZ(:Наталия Федосенко / ТАСС)

Első látásra a helyzet Belorussziában több, mint furcsa. Hiszen 26 évig, teljes huszonhat évig, a beloruszok meg voltak elégedve bátykájukkal (бацька--apa beloruszul--a ford.).  Hát, hogyne!  Hisz Alekszandr Grigorjevics nem csak meg tudta őrizni a belorusz ipart és mezőgazdaságot, de képes volt korszerűsíteni is a helyi termelést.  Még többet mondok:ha valahol mára megmaradt a középosztály, akkor ez Belorusszia.

Senki nem akadályozza meg a beloruszokat, hogy kereskedjenek, mondjuk ingatlanokkal, vagy saját vállalkozásba kezdjenek, gyártsák és eladják termékeiket. Mi több, a belorusz elnök és  kormánya ezekben az években, évtizedekben nem kevés erőfeszítést tett az export növelésére a helyi gyártás rovására.  Nem mélyülök most el a részletekben, de Lukasenko sikeresen integrálta a szovjet örökségként kapott szocialista rendszer, és a nyugati rendszer legjobb vonásait.

Igen, ő két évtizedig a posztszovjet térségben a leginkább oroszbarát politikus volt és maradt. Így is lehet mondani.  De talán másoknál jobban látta Belorusszia perspektíváit Oroszország nélkül? Milyen rossz ez a Lukasenko --nem rohant az EU-ba, nem akarta, hogy Belorusszia Kelet-Európai Thaiföld legyen, mint az egykor virágzó Lettország.

Ez a két összetevő volt a posztszovjet térség Kazahsztán után talán legsikeresebb országa, Belorusszia sikerének alapja.

Miközben az ország gazdasáságával foglalkozott, a bátyka sosem feledkezett meg az egyszerű beloruszokról, és  a természeti kincsekben egyáltalán nem gazdag országban, talán a gazdasági érdekek ellenében is, mesterségesen munkahelyeket teremtett.   Még új évszázad kezdetén Belorussziában éltem. Oroszországgal összehasonlítva megdöbbentő volt a különbség. Igen, a nép szerényen élt, ugyanúgy , mint Oroszországban, de lépten-nyomon gyógyszertárakat és megszámlálhatatlanul sok boltot lehetett találni. Viszont  nem láttam egyetlen koldust sem, pláne nem hajléktalanok sorait, akik, mint Moszkvában, a hideg télen a cókmókjukkal az aluljárókban álldogáltak, hogy egy kicsit felmelegedjenek. Minszkben szó szerint minden lépésnél rendőrbe botlott az ember-- a bátyka óriási számú fiatalembernek adott munkát, azoknak, akik a komor kilencvenes években faluról a fővárosba özönlöttek. Többek közt a rendőrség is nagy munkaerő felvevő volt.

Mindezt azért írom, mert ha figyelembe vesszük Lukasenko valamennyi érdemét, melyet a népe érdekében tett, akkor legalábbis furcsának tűnik a beloruszok kívánsága, hogy az ismert és bevált politikust valami bloggerre cseréljék. 

Tán csak nem nem butultak el és nem estek amnéziába a beloruszok annyira, -- hiszen a kilencvenes évek a volt szovjet köztársaságokban még a harmadik generációnak is visszaköszönnek--, hogy hirtelen elhatározták, hogy mindent elveszítenek:a munkahelyeket, az ország stabilitását és biztonságos fejlődését?  

Azonban vannak még új tényezők, melyek közül a legfőbb--a narancsforradalmak technológiájának gyors fejlődése.

A belorusz és ukrán események összehasonlítása teljesen értelmetlen, mivel a beloruszok és ukránok másképp éltek az utóbbi évtizedekben. A korrupcióba és törvénytelenségbe belefáradt ukránok tömegesen törekedtek Európába. A beloruszok bölcsebbek voltak, ezért nem utasították el se Oroszországot, se Európát.  A "vagy-vagy" számukra nem elfogadható.

Ezzel együtt, az ukrán és belorusz események sémája nagyon hasonló. Tiltakozásokra bármolyen ürügy jó lett volna, de a választások-az az esemény, melyet Lukasenko ellenfeleinek egyszerűen bűn lett volna nem kihasználni. A demokratikus választások nagyon sikamlós ügy, mert mindig akadnak, akik tiltakoznak az eredmények ellen. És a belorusz tüntetések, melyekre, mintha vezényszóra mozdultak volna, nem kevés, hasonló akciókra alaposan felkészített, fizikailag erős fiatal ment ki, lehet, hogy eredménytelelenül végződtek volna.

De itt működésbe lépett egy még fontosabb tényező: a hatalom erőszakos fellépése. Ráadásul az erőszakosság  csak a kisebbik baj. Az igazi baj Lukasenko és kormánya számára az, hogy ez az erőszak egyáltalán nem szelektált.  Vagyis ahelyett, hogy a tömegből kiemelték volna a provokátorokat, a rend helyi őrei magával a tömeggel bocsátkoztak megalkuvás nélküli háborúba. És ekkor a  felkészült ellenzékiek által  irányított tömegben, azonnali metamorfózis jön létre: az ellenzéki harcosok a petárdákat virágcsokrokra cserélik és a fizikailag erős, edzett fiatalemberek helyét békeszerető nők foglalják el, akik láttán az éhes farkasok is megszelidűlnek.

A nőket és virágcsokrokat ábrázoló képkockák láttán a világ megfeledkezett arról a 127 rendőrről, akik az ellenzékkel való összecsapásokban sérültek meg. És mi az a 127 sérült rendőr ahhoz az ellenzékihez képest, akit a saját maga által készített szerkezet robbantott fel.?

Egyébként ha összehasonlítjuk a belorusz rendőrséget amerikai, francia és brit kollegáikkal, akkor ebből az összehasonlításból a nyugati rendőrségek aligha jönnek ki győztesen! Vagy amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek? Azonban ezek a számok és tények már semmit sem változtatnak: a hatalom túllépett a jogos önvédelmen és aki még tegnap Lukasenkora szavazott, ma már bűnösnek tartja.

Személy szerint engem nagyon érdekel a kérdés: ki adta ki ezt a bűnös parancsot, hogy válogatás nélkül mindenkit lefogjanak és üssenek? Lukasenkó? Ebben erősen kételkedem-- egy ilyen tapasztalt, mi több, népét és hazáját szerető politikus aligha adhatott ki ilyen parancsot. Ez az ellenség parancsa, Lukasenkó közvetlen környezetének patkányaitól. No és mit tett Belorusszia elnöke a tragédia után? Ahelyett, hogy kinyomoztatta volna a tragédia okait és leleplezte volna környezetében a patkányt, vagy talán patkányokat, a gyárakba megy, megmagyarázni a munkásoknak, hogy a jelenlegi hatalom jobb a dolgozóknak, mint az ellenzék. 

így szorította a bátyka saját magát  sarokba.  A kialakult helyzet Lukasenko számára rendkívül bonyolult, talán még katasztrofális is, de mégsem reménytelen. Az elnök határozottan tartja magát.

Itt az ideje az országban bevezetni a hadiállapotot a célból, hogy azonnal véget vessenek a társadalmi hisztériának.Továbbá az elnöknek el kell kezdenie a nyomozást, de nemcsak azt. Fel kell emelnie a munkások fizetését és ami a fő-- meg kell erősítenie a középosztályt, méghozzá úgy, hogy az oligarchia ne emelhesse föl a fejét. Bonyolult, halaszthatatlan, de teljesíhető .feladatok. Ellenkező esetben a Lukasenkonak adott sakkot nagyon gyorsan matt fogja követni.

Nem tudom ki dolgozza ki a posztszovjet térségben bekövetkező megrázkodtatások technológiáját.Nyilván nem egy ember, hanem egy hatalmas kollektíva, mely a legkülönbözőbb szakmák képviselőjéből áll. Az is nyilvánvaló, hogy ez nem a barátok, hanem az ellenség munkája. De nem tudom nem megadni a kellő tiszteletet az ellenség professzionális és alkotó hozzáállásának az Oroszországgal való geopolitikai szembenállásban, mert nemcsak egy, de több lépéssel előrébb járnak orosz és belorusz ellenzéki kollegáiknál..Ha ez a helyzet a hibrid háborúban létrejött  ész , tapasztalat, tehetség jelenlegi szembenállásában folytatódik, a szláv világra semmi jó nem vár. 

Mint az elmúlt évtizedek mutatták, a paritás megsértése semmi jót nem hoz a világnak.A paritás megsértése káoszt, pataknyi, sőt, tengernyi vért jelent. Ez az elit diadala és az emberek tíz- talán százmillióinak, sőt, akár milliárdjainak szenvedése.

Vlagyimir Ruzsenszkij (Владимир Ружанский) történész az Orosz-Örmény egyetem világtörténelmi tanszékének előadója--külön a Realiszt Információs Ügynökségnek.

https://putyin.blog.hu/9999/12/31/lukasenko_sosem_feledkezett_meg_az_egyszeru_beloruszokrol--izraeli_velemeny

A fordítás eredetijének linkje:http://realtribune.ru/news/world/4906?utm_source=24smi&utm_medium=cpc&utm_term=11049&utm_content=3097975&utm_campaign=13449

Fordította: Halász Péter